g: Lakatos, Mérei, Szőke

A két ősi rivális egymás ellen. A két egyesület közelsége miatt nagyobb az ismeretség a két csapat között, mint általános esetben. Mindkét oldalon játszik olyan focista, aki előzőleg a másik edzőnél, a másik egyesület színeiben szerepelt hosszabb – rövidebb ideig. A rangadót megelőző napokban úgy tűnt, hogy riválisunknál olyan nagymértéket ölt a sérültek – betegek és kirándulók száma, hogy ki sem tud állni ellenünk. Aztán csak összeverbuválódtak valahogy.

Hétközi meccs, ezúttal sok néző valamint edzésen lévő játékos szurkolása közepett. Még elnökünk (G. T. G.) is a helyszínen drukkolt nekünk. A XII. kerületieknél volt többet a labda, de hát sokszor bebizonyosodik, hogy nem a labdabirtoklási arány után osztogatják a három pontot a bajnokságban/!/ A védekezésre nagy hangsúlyt fektettünk, tudtuk jól, hogy ha nem szűkítjük le a területet, akkor remek akciókat tudnának vezetni az ellenfél játékosai. Ahogy telt, múlt a mérkőzés megszerezte az előnyt a fehér csapat. Egy kiugratás után az ellen csatára lerázta magáról aktuális védőnket és a késlekedő Kajdy Tomi felett a hálóba pöttyintett. Kár volt érte, de ekkor kezdődött csak igazán a show! Pár perccel később szabadrúgáshoz jutottunk, melyet a mi Dinink Beckhamet meghazudtoló pontossággal ívelt Lakatos Andris fejére, a címzett pedig a léc alá stukkolta a játékszert (1:1)! Szépségdíjas találat volt, mikor is fejeltünk utoljára gólt? Nem is tudnám hirtelen. Szóval a fejesek.. A következő érdemleges jelenet főszereplői között megint csak moldáv származású játékosunkat fedezhetjük fel. Ezúttal egy szögletet kanyarintott be, mely átszállt az egyébként jó képességű vendégkapus felett, majd Mérei Levente ugrott a leghatékonyabban és a gólvonal mögé juttatta a labdát.  A mozdulata talán nem egy tankönyvi ábra szerint „alakult”, de lényegét tekintve ennél ügyesebben nem is lehetett volna csinálni, hisz gól lett belőle. A vezetésünk beálltát követő második percben viszont majdnem a Wukovics csapat egyenlített. Mi hátul beragadtunk, ők kiugrottak, a kapufa mellett helyezkedő őrangyal meg segített rajtunk. Röviden így lehetne jellemezni, ezt a számunkra szerencsésen alakuló jelenetet. Szünetig még egy viszonylag közeli ellenszabadrúgást kellett megúszni, ennek persze nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Aztán jött egy nyugalmas tíz perc - szünet. Átbeszéltünk mindent, amit lehet.

Mindent alárendeltünk a győzelemnek. A kézkötéssel (megbízhatóan persze) játszó Cseszó (rá) sérüléséig nem is volt okom változtatni, utána pedig kénytelen voltam. De nem lett belőle baj, mindenki hozta megát és lelkesen őriztük az eredményt. Nagyon akart a Hegyvidék is. Csak nekik nehezebb dolguk volt, gólt kellertt lőniük. Mindent bevetettek. Volt itt szélen futó akció, színészkedés (egyszer lehet, hogy nem is volt annyira az?) a veszélyes zónában. A sporttárson nagy nyomás volt, hisz a mérkőzés előrehaladtával a hangulat is fokozódott, reklamálások, miegymás. Szőke Bálintunk le akarta zárni a dolgokat, nem szerette volna tán, hogy kételyek legyenek bárkiben is a három pont sorsát illetően. A leshatárról elindult (nyílván egy remek átadás szükségeltetett hozzá) labdával, lerázta a Hvk hátsó alakzatát, majd a kifutó kapus mellett a kapuba perdített. Remek csatárteljesítmény volt, ez igen! 3:1! A hátralévő időben egy turpisan elvégzett szabadrúgást követő közeli góllal még 3: 2-re felzárkózott az ekkor már (ideiglenesen persze) edzőt is cserélő Csörsz utcai alakulat, de az egyenlítésre már nem maradt ereje. Igazi csapategység diadal volt. Lám-lám, ha mindenki tényleg odateszi magát! Mindenkinek felhívtam a figyelmét mérkőzés előtt, hogy nem élet-halál harcot vívunk ma, de azért nagyon őrölünk a diadalnak. Játékunk nagyon egyszerű, viszont a végeredmény tekintetében kijelenthető, hogy rendkívül hasznos – eredményes volt. Erre próbáltam utalni a főcímben!

Kajdy (6) – Cseh-Szombathy (6)*, Zincenko (7), Chorfi (6.5), Bejczi (6) – Mérei (6.5), Salánki (6)**, Szekeres (6) – Gulyás (6), Szőke (7)***, Lakatos (6.5)