Az egyébként is kicsi játékoskeretünk betegséggel, utazással önmagát szűkítette tovább. Viszont többen a pályán lévők közül (tisztelet a kivételnek persze) is komoly edzéshiánnyal küszködtek, illetve küszködnek. És ez sajnos meglátszik az erőn, a dinamikán, mindenen. Ez a Csepel nem tudott igazából semmi különlegeset a labdarúgás egyetemes tudományából. Egy évvel idősebbek, jobb alkatúak, gyorsabbak voltak nálunk ez kitűnt hamar, egyébként varázslatot nem igen láthattunk. Egy ideig megint csak tartottuk a várat, de elég volt egy védőnknek a középpályán eladni a labdát, és máris lecsaptak a hibára, legyorsultak minket, és persze góllal büntettek. Itt belövik a helyzeteket, ziccereket, még egy sima középcsapat sem nagyon hibázik a fontos pillanatokban. Aztán elemi hibából is kaptunk gólt, csak hogy fájjon egy kicsit. 16-oson belül tologattuk a labdát és nem vágtuk ki azonnal. Ezen a szinten ilyet nem lehet, tudhatnánk jól. Nyílván minden gól elkerülhető, de amiket az első félidőben kaptunk azok bizonyosan. Nagyobb koncentráció, figyelem és azt kell, hogy mondjam, nagyobb motiváció szükségeltetik, olyan, amit jó pár mérkőzésen láttam (mégha nem is mindig eredményezett pontszerzést). Néhány játékosomon a beletörődés, a közöny jeleit láttam, azt hogy meghajlunk a nagyobb és gyorsabb ellenfél előtt.
Pedig mindig arra törekszem, hogy találjunk minden összecsapásban motivációt, célt, stb. a Tatabánya elleni hazai mérkőzésünket említhetném megint, és újra. Ugyanakkor tudom, hogy nehéz, de csinálni kell. És csak magunkkal szúrunk ki, ha immel ámmal tesszük a dolgunkat. A második játékrészben egyértelműen fölénk kerekedtek, nem tudtunk mit kezdeni a „szigetlakókkal”, bedaráltak bennünket. Kitartás!
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
