Sok budapesti pályától ellenkezően a Fáy utcában nem állt meg az idő. Nekem személy szerint furcsa volt edzőként visszatérni Angyalföldre, hisz a gyerekkoromat nagyjából itt töltöttem el, persze azóta itt sokkal jobb körülmények honolnak, mint a 90-es években. Bár vannak, még olyan volt salakos pályák ahol értelmezhetetlenül nem történik semmi, de ugyanakkor gyönyörű műfüves pályák várják az idelátogatókat, végre kezd igényes lenni a sporttelep.
Egy kitűnő erősségű Vasassal kellett felvennünk a versenyt, úgy hogy kis létszámú keretünk betegség miatt, no és Csepura kiválásával tovább fogyatkozott.
Jól kezdtük a mérkőzést, végre. Stabilak voltunk és egységesek. Mást nem is kérhettem játékosaimtól mérkőzés előtt, csak azt, hogy tegyük minél élesebbé a találkozót.
A 10. percben aztán valahogy átjutottunk a félpályán, mire az angyalföldiek lefaultolták az egyik Tabános- akarom mondani MTK-s – játékosomat. 30 méterre járhattunk a Vasas kapujától. Taksár Tamás szokásos nyugodt mozdulataival lehelyezte a földre a labdát, tett pár lépést hátra, majd egészen egyszerűen kapura bombázta a labdát, mely a még kissé csúszós műfüvön lepattanva a jobboldali kapufa segítségével a kapuba kötött ki. Góól! (0-1)! Parádés gól volt, ennyit bátran mondhatunk. A kapus persze valamennyire benne volt, ilyen távolságból ifi szinten már nem szeret gólt kapni senki, hát még egy Vasas. A hazaiak edzője nem is késlekedett, rögvest elküldte melegíteni a másik „portást”, és a 23. percben már cserélt is az egyes poszton. Ennél jobban – erre sajnos nincs jobb szó - nem is tudta volna megalázni saját játékosát, de itt úgy látszik, tombol a jólét. Közben bármennyire is jól és visszavontan védekeztünk egyenlíteni tudott az ellenfél, egy szélre kijátszott labdát becentereztek és annak rendje – módja szerint a hálóba bólintottak. Alig engedtünk nekik egy kis területet.(1-1)! A játék képe az egyenlítő gól után sem sokat változott, nyomott a Vasas, mi pedig remekül szűkítettük a területet, hősiesen védekeztünk. Említsük meg kapusunkat, Máté Norbit is, remek napot fogott ki, biztosan hárította a közelébe kerülő labdákat. Végre nem került mindig kiszolgáltatott helyzetbe, hanem egy viszonylag fegyelmezett védelem mögött kellettrendet raknia, ha éppen a helyzet úgy kívánta. Félidőben láttam ifistáimon, hogy érzik az erőt – egységet magukban, túl sok kommentárt nem is tudtam hozzáfűzni. A második játékrész Mérei Levente nélkül, viszont Botonddal folytatódott, a többiek maradtak ott, és úgy ahol voltak. Nem sokat változott a játék képe. Jött előre a Vasas, mi pedig mindent megtettünk azért, hogy ez ne párosuljon eredménnyel. Egészen a 65. percig tartottuk a várat, eddig bírtuk erővel. Ekkor a büntetőterület előtt kissé szerintem szigorúan a játékvezető ellenünk fújt, a szabadrúgást pedig ezúttal értékesítette a hazai csapat. A Vasas 17-ese egész egyszerűen a léc alá varázsolta (konkrétan bikázta) a labdát, kapusunknak nagyjából semmi, vagy legalábbis vajmi kevés esélye volt a hárításra. Ezzel megtört a jég, de mi hála istennek nem omlottunk össze, maradtunk továbbra is lelkesek, csak a pályaválasztók lettek magabiztosabbak a kapunk előtt. No meg a fizikum ugye így a vége felé. Kaptunk még további két (beadás utáni befejezések voltak) gólt, de ez nem rontotta le az összképet, amit ezen a mérkőzésen mutattunk magunkból a külvilágnak. A hozzáállásunk bár dicsérendő volt ezúttal, a nagyobb tudás előtt viszont sajnos fejet kellett hajtanunk ezúttal is.
A találkozó után Mérei Levente bejelentette, hogy felhagy a labdarúgással és más elfoglaltság után néz a jövőben. Nehéz erre mit mondani, így hirtelenjében.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
