A Pest megyei Gyál volt következő állomásunk a tavaszi felkészülés jegyében. Természetesen megint egy kifejezetten esős és meglehetősen szeles szombat délelőttöt sikerült kifognunk. A keskeny füves edzőpálya kapui előtt tengerként állt a víz, amikor a mérkőzés helyszínére értünk, éppen próbálták kiseperni a folyamatos égi áldás földön megmaradt végtermékét. Az időjáráshoz képest azt vártam, hogy óriási sárdagasztás lesz a mezőnyben, de a pálya talaja viszonylag jó volt, nyelte a vizet, így maximum mély volt a játéktér (persze a tizenhatoson belül már irreálisak körülmények voltak).
Tabáni (MTK) labdabirtoklás és gyáli védekezésről szólt az első félidő. A szél minket támogatott, mégsem jelentett számunkra különösebb előnyt, hisz kapura lövéseink vagy eleve célt tévesztettek, vagy olyannyira gyengék voltak, hogy még a szél sem tudta befújni az ellenfél kapujába. Mert azért helyzetünk, az volt. Akadt, amelyiket csak lövőhelyzetnek titulálhatunk, a tizenhatos vagy annak környékéről, viszont olyan is volt, ami a büntetőterületen belüli kifejezett gólszerzési esély volt. Sajnálatomra a pontrúgások utáni keveredésekből is valahogy mindig a védők jöttek ki győztesen és szabadították fel kapujuk előterét, pedig egy kis határozottsággal.. Bezzeg az ellen! Szerényebb technikai tudásukkal egyszerűbb játékot játszottak, amit jól is csináltak, hisz a jobb oldali csatáruk úgy húzta meg általában a vonal mellett a szélét, nagyjából, ahogy akarta. És bizony nekik is volt ziccerük, csak éppen egy középső kiugratás után. Egy szabadrúgás utáni szél állttal visszafújt labdára kapusunk sem a legjobb talajgyakorlattal érkezett (konkrétan elcsúszott), így a lepattanót a helyi strandkirály közelről a hálónkba helyezte. Ezt az előnyüket az egyre lelkesebb közönségüknek is köszönhetően egészen szünetig meg is tudták tartani.
A második félidőben 4-4-2-es hadrendet választottam (az elején 4-2-3-1, mint tudjuk!) Most nyílván őket támogatta a szél, de mégis nekünk kellett (volna) rohamoznunk. A középpályáról Balázs Balázs teljesítménye volt kifejezetten üde színfolt, benne látom a „csapat mozgatásáért felelős poszt” átvételét. Lövéseink továbbra sem voltak jók és az idő előrehaladtával egyre idegesebbek is lettünk. Megkaptuk a befújós szabadrúgás gólunkat is, így egyértelműen még nehezebb és görcsösebb lett a csapat. Sajnálatos eseményként Szabó lába sem bírta tovább, el is elhagyta a pályát (még jóval előtte agyonrúgták), ki tudja, mikorra épül fel ő is. A végén még Jákó szépített közelről, de mivel Gáspár Tibike el és lekaszabolását úgy érezte a megbízott játékvezető, hogy ez belefér egy barátságos edzőmérkőzés kereteibe, így meghiúsult azon törekvésünk, hogy még egyenlíteni tudjunk! A lelkes Pest megyeiek „falat kenyérként” kezelték az összecsapást és győzték le nagyobb nevű ellenfelüket, akik sajnos mi voltunk…
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
