Hazai pályán fogadtuk nagynevű, és még nagyobb múltú újpesti ellenfelünket. Persze ez nem a „megszokott” környezetben, hanem az MTK ügyintézésének köszönhetően a kiváló minőségű Budafoki „szentélyben volt”.
Az egyébként remek környezettel kapcsolatosan csak annyi állandó negatívumot tudnék említeni, hogy az öltözőépület és a pálya között olyan távolság van, hogy egy komoly kirándulást kell tennie a csapatoknak, így a szünetben nem lehet a négy fal között diskurálni, kénytelen mindenki kinn maradni..
Sajnos részleges térszalagszakadás Chorfi Karim diagnózisa, így rá hosszú ideig nem számíthatunk. Gáspár Tibike betegsége is most már hetek óta húzódik, így kimondhatjuk, hogy két meghatározó játékosunk nélkül kellett megint felvennünk a harcot. Az MTK-s hozzánk küldött delegáció ma (sem) érkezett meg, hogy éppen milyen indokkal, az teljesen lényegtelen, a lényeg az, hogy saját erőből kellett megoldanunk a feladatot.
A pökhendi liláknak még a mi mérkőzéslabdánk sem volt megfelelő, hát bedobtak egy másikat, per hazai pálya!
Az Újpest jó csapat, ki gondolta volna!? Mind fizikálisan, mint technikailag képzett csapat. Azt persze ne gondoljuk egy pillanatra sem, hogy 7 éves koruk óta együtt játszanak lila fehér szerelésben, és így lett olyan a csapat amilyen, mert Újpesten olyan jó a szakmaiság. Ez a világ már elmúlt. Valójában az NBI-es (főleg a neves) csapatoknál manapság ebben a korban összeválogatott, összeszedett állományról beszélhetünk, ettől persze még a szakmai munka lehet kiváló, nem zárja ki egymást a kettő.
Újpesti labdabirtoklás, illetőleg fölény jellemezte az első periódust. A stabil Tabános védelem persze nem engedte, hogy azt csinálják, amit ők szeretnének. Aztán szépen kiderült, hogy Zsila Bence lába még mindig nem bírja a terhelést, így bár még elsőre felküldtem csatárnak sétálni, később az ő érdekében le kellett hoznom a pályáról. És a bökkenő pedig az volt, hogy a padon helyet foglaló Floidl Botond csak védőszemüvegben léphet pályára, ami éppenséggel „egészen konkrétan” nincs. így nem tudtam beüzemelni a cserejátékosomat, kénytelenek voltunk a mérkőzés legnagyobb részét emberhátrányban teljesíteni. És már az első félidőben lehetett érezni, hogy bizony a tisztességes helytállás az meglesz. A veszélyes újpesti rohamokat, nagy bátorsággal álltuk, volt Máté bravúr, szélről való beadás, ami a kapufán csattant, és meg nem adott gól (Lakatost könyökölték le), sőt büntetőgyanús jelenet is. De a csapat stabil volt, egységes és az emberhátrány ellenére még helyzetet is kidolgozott az első félidőben. Előbb egy gyors kontra futott a baloldalon, melynek végén a beadás Balázst találta meg és tizennégy méterről leadott félfordulatos emelését a kapusnak a léc alól kellett kitornáznia! Micsoda jelenet volt! A másik Tabán – MTK helyzetnél pedig Novák Richi előbb a tizenhatoson belül elvesztette, majd visszaszerezte a labdát, egyik lábáról a másikra gurította, hét méteres szélről leadott lövését pedig védte a kapus. Szóval lement úgy az első játékrész, hogy az elején kicsit pökhendi lilák egy kicsit idegesek lettek, hiszen látták, hogy nálunk a kevesebb játékos milyen nagy ellenállást fejt ki. A szünetben rendeztük a sorokat, a négy védő előtt egy majdhogynem „rombusz” középpálya játszott, elől pedig Rigó Balázs próbált néha labdát csenni, illetve befutni.
A második 45 percben a játék képe nem sokat változott. Nyomás alá helyezett minket az idő előrehaladtával egyre idegesebb Újpest, de mi továbbra is kitartottunk, szűkítettük a lilák játszóterét, így nem boldogultak könnyen a támadásvezetéssel. Aztán a mi bal oldalunkon próbáltak mögénk kerülni többször, amit még meg is csináltak, de a beadásokat vagy hárítottuk, vagy ők maguk rontottak a befejezésnél. Aztán nekünk is akadt (bizony – bizony!) egy jókora lehetőségünk.: A középpályán csak szabálytalanul tudtak minket szerelni, a szabadrúgáshoz Szabó Norbert állt oda és a felállt védelem mögé befutó Jákó Csaba lába elé varázsolta (ívelte magyarul) a labdát, a címzett bár a védővel szemben már talán lépéselőnybe is volt, de a labda mellé lépett, így sajnálatos módon elpattant előle a játékszer.
Az egyre feszültebb vendégek aztán a 84. percben egy lepattanó labdát középen bevittek és rendkívül nagy helyzetben a jobb sarokba helyezték el a játékszert. Hangrobaj – gólöröm – egymásra borulás, mintha egyenesen a bajnokságot nyerték volna meg! Hát erre nem számítottak, hogy ennyire nehéz lesz ellenünk a góllövés. A 86. percben aztán egy hasonló jelenet után megduplázták az előnyüket, de ez igazából már nem befolyásolt semmit.
Összegzésképpen: Gratulálok az egész csapatnak! Egységben az erő! Mindenki 100%-ot akart kihozni magából, küzdött, hajtott, ameddig az ereje csak engedte, csak így tovább. Úgy érzem, én és a srácok ma összhangban voltunk, azt csinálták, amit kértem (utasítottam, parancsoltam, mikor hogy J). A mérkőzés előtt azt beszéltük meg, hogy úgy fogunk lejönni a pályáról, hogy egymás szemébe (és a tükörbe persze) tudunk majd nézni. Ez sikerült, sportemberhez méltóan viselkedtünk nehéz, a körülmények miatt már-már kilátástalan helyzetünkben tartottuk a várat, amíg tudtuk. Sőt, a gólszerzési esélyeinkről sem feledkezzünk meg, volt 2-3 remek támadásunk, ami akár góllal is végződhetett volna! Az pedig, hogy az Újpest kihagyott pár helyzetet annak is köszönhető volt, hogy már egyre idegesebbek voltak a mérkőzés alakulása (vagy nem alakulása) miatt, és nem tudtak megfelelően koncentrálni. És igen, ez jó részt nekünk volt köszönhető, az ellenállásunkkal felbőszítettük őket. Emberhátrányban hat-hét perc választott minket el a mennybejutástól....
Azt hiszem azzal mindenki tisztában, hogy ez mennyire erős bajnokság, (hogy is kezdtük) és az Újpest jó csapat, ki gondolta volna!?
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
